A hajbeültetés terén mára már nem csak maga az eljárás, hanem a hozzá szükséges eszközök is kitökéletesedtek. Napjainkban a hajbeültetésnél már több ezer hajszál átültetéséről is beszélhetünk, ami természetes eredményt biztosít olyan módon, hogy a beavatkozásból semmit sem lehet észrevenni a gyógyulás után, sem a donorterületen, sem pedig a beültetésen átesett részeken.

Hajbeültetésnél a pácienstől a fej hátsó-oldalsó részéről vett (nem kihulló) saját haját használják fel, ültetik át a hajhiányos területekre. A beültetett hajszálak ugyanúgy fognak viselkedni majd, mint eredeti helyükön, így nem kell félni az újabb hajhullástól.

A megfelelő tapasztalattal és műtéti precizitással végzett hajbeültetéssel teljesen valódi és természetes hatás érhető el. Az átültetett graftokban a hajszálak beültetési iránya, dőlésszöge a műtétnél szabályozott, megfelel az eredeti állapotnak az adott fejterületen. Az átültetetett terület vizsgálatakor sem távolról sem közelről nem lehet megállapítani, hogy műtéttel került pótlásra a hiányzó haj.